Településünkön tanyagondnoki szolgálat működik. Amint a neve is tartalmazza, ez szolgálat, ami a segíteni akarásról, elhivatottságról, a személyes odafordulásról szól.

Mint a mai világban tapasztaljuk, az emberek legtöbb esetben szolgáltatást vehetnek igénybe, amit csak pénzért kaphatnak meg. Sajnos hiányzik az emberekből az egymásra figyelés, egymás önzetlen segítése, a támogatásra szorulók felkarolása. Ezt a hiányt próbálja pótolni az ingyenesen elérhető falu- és tanyagondnoki szolgálat.

Kik vehetik igénybe ennek a szolgálatnak a segítségét? Azok a település kül- és belterületén élő emberek, akik az egészségi állapotuk, hiányzó információk, tudásuk, rátermettségük, életkoruk, vagy elszigeteltségük okán a hétköznapi élet nehézségeivel nehezen tudnak megbírkózni. Ide tartozik a háziorvoshoz való eljutás, az ott felírt gyógyszerek kiváltása, bevásárlás. A tanyagondnok tevékenységi körébe tartozik még az egyéb lakossági szolgáltatások, illetve alapszolgáltatások biztosításában való közreműködés. Adott esetben az Idősek Klubjába a tagok oda, illetve hazaszállítása, egyéni hivatalos ügyek intézésének segítése, lakossági igények továbbítása. A krízishelyzetbe került emberek, családok családgondozóval való felkeresése és segítése. Iskolás és óvodás korú gyermekek intézménybe szállítása, járóbetegek szakrendelésre szállítása, közösségi, művelődési, sport- és szabadidős tevékenységek segítése. A védőnői szolgálat segítésében való közreműködés, gyermekek szállítása közösségi programokban való részvételük érdekében, önkormányzati információk közvetítése a lakosság részére. Ezen kívül számos olyan tevékenység, amit az élet és a mindennapok diktálnak.

A Szolgálat az Idősek Klubjában elérhető személyesen, vagy telefonon az alábbi telefonszámon:

75 / 335 - 463

Tanyagondnok: Sörös Lászlóné

Tartalomért felelős: Berek Mariann

Bölcske Községi Önkormányzat
Cím: 7025 Bölcske, Kossuth L. út 5.
Telefon/Fax: +36-75 / 535-012
Web: www.bolcske.hu
E-mail: polghiv@bolcske.hu
Polgármester: Baranya István
Bölcske Községi Önkormányzat és Költségvetési Szervei DPO felelőse:
Kozma Lívia
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rend:
Hétfő: 8.00 - 12.00 h
Kedd: nincs ügyfélfogadás
Szerda: 13.00 - 16.00 h
Csütörtök: 13.00 - 16.00 h
Péntek: 8.00 - 12.00 h
 

Gyengénlátóknak