TIPP: Duna part
A bölcskei Duna-part nyugalmat, horgászási lehetőséget biztosít az mindenkinek: horgásznak, túrázónak vagy az egyszerű sétálónak egyaránt.

Még több Bölcskei látnivaló

Mi újság Bölcskén?

Amatőr színjátszó társulat egyesület

A Bölcskei Amatőr Színjátszó Társulat Egyesület 2016. évi tevékenysége

A Társulat 2015-ben alakult 18 fővel. A tagok életkora 17-től 64 évesig terjed. Célunk a hagyományos, többnyire ismert darabok felelevenítése, valamint a közönség és önmagunk szórakoztatása.

A2015-ben még csak helyben előadott Darázsfészek című vígjáték után 2016-ban öt kisebb darabból álló műsor mutatta be az Egyesület. 2016 februárjában Kabaré Est címmel került bemutatásra a fent említett öt kis darab, melyet a helyi közönség előtt három alkalommal játszottunk el sikeresen.

Ezt követően több vendégszereplésre is meghívást kaptunk. Ennek köszönthetőn áprilisban Tengelicen, májusban Szekszárdon és Solton, majd nyáron Németkéren szerepelhettünk sikerrel, mindezek mellett más települések amatőr színjátszói is felkerestek minket, mert szívesen megismerkednének lelkes csapatukkal.

A csoport összetartó erejét egyik tagunk nyertes Richter a közösségekért „ Terézanyu” pályázata is bizonyítja. Ennek köszönthetően ellátogatott hozzánk a Kossuth Rádió riportot készíteni „A Hely” című műsorába, valamint kisfilmet forgattak a Társulat tevékenységéről, emellett több újságcikk és riport is megjelent mind az előadások, mint a pályázat kapcsán.

A munka folyamatos, jelenleg a következőkben bemutatandó darab olvasópróbái zajlanak heti rendszerességgel.

Reményeink szerint az idei évben sikerül a jelenleg próbaszakaszában járó művet bemutatni mind helyben, mind pedig a környező települések közönsége számára.

 

Tóth János - Elnök